A napokban derült fény arra, hogy a szingapúri származású bűnőző, névlegesen Wilson Raj Perumal több mérkőzést is befolyásolni szeretett volna a finn bajnoskágból. Erre tulajdonképpen egy „véletlen” folyamán derült fény, aminek a következő története: a finn rendőrök egy a Ravoniemi nemvű városban található szállodában szerették volna letartóztatni az ázsiai bűnözőt, azonban a hatóságok tervei meghiúsultak (nevetséges, de egyszerűen eltévesztették a szobaszámot). Ennek ellenére folyamatosan követték Perumalt, aki a helyi focicsapat (RoPS) és a Tampere United összecsapására látogatott ki. Itt figyeltek fel arra a nyomozók, hogy Perumal a mérkőzés után roppant idegesen leteremtette a hazai egyesület egyik zimbabwei származású futballistáját. A lapp zsaruknak nem is kellett több, és megpróbálták kideríteni, hogy a szingapúri bűnözőnek milyen érdekeltsége is lehet a finn fociban.
A vizsgálat során olyan dokumentumok kerültek elő, amelyek egyértelműen bizonyították azt, hogy Perumal befolyásolni szerette volna a pályán történő eseményeket. Mint később kiderült, Perumal kilenc játékost (két grúz és hét zimbabwei labdarúgót) fizetett le azért, hogy a számára kedvező módon alakítsák az általa kiválasztott mérkőzést.
Azonban közel sem ennyi volt Perumal tevékenykedése: két másik focista, Dominic és Donewell Yobe (ők az Oulu játékosai voltak) $50,000-os kenőpénzt fogadtak el, amiért ki kellett volna állíttatniuk egyiküket, valamint egy büntetőt kell ett volna összehozniuk, ám végül nem teljesítették a szingapúri maffiózó kérését.
Mi történt a bundabotrány hatására Finnországban?